Karácsony előtt

Kedves Blogom! Jajj de el vagy hanyagolva mostanában! Most csak egy gyors leltárt tudok firkantani, szerintem komolyabb filozofálgatásokra majd csak az ünnepek után (esetleg alatt) lesz időm.

1. Pálma kiszáradt. Végleg. Marikám eljött meglátogatni, és persze rögtön kiszúrta: "Ez meg mi??? Csak nem a pálma??? Na jól van, ezt felejtsd el, majd én hajtatok neked egyet..." Hát szépen lebőgtem... Gyorsan meg is mutogattam neki, hogy amúgy mennyi kreatív dolgot csinálok, hogy ne érezzem magam olyan kis szerencsétlennek...

2. Készült egy szép madaras ing Gabókám szülinapjára. Majd lesz róla kép. Addig-addig kutakodtam szalaghímzés meg gyöngyékszerek meg egyéb hímzésminták után, míg most ott tartok, hogy fülig szerelmes vagyok a magyar népművészetbe. Már összegyűjtöttem iszonyú mennyiségű mintaív-kiadványt az ország különböző területeiről, és tekintélyes listám van arról is, hogy még miket szeretnék beszerezni. (Már megint ez a gyűjtögetés...) A terv, hogy jövőre nekiállok párnákat hímezni, mindenféle stílusban. Meg ruhadíszeket. Aztán majd meglátjuk. Ha nagyon belelendülök, beszervezem Marcsit is, és nyitunk valami egyedi cuccos boltot. :)

3. Pilatesen még eccer voltam, azóta nem. A bérletem fele ment a kukába, dehát ez várható volt. Pedig jó dolog nagyon, dehát amikor az ember VanGogh kiállítást nyit, meg betegedős időszak van, akkor nem lehet még fél hétre sem odaérni sehova. Legalább van egy dolog, amit feltehetek a jövő évi fogadalom-listára. Már úgyis egész kis aranyos töltött galamb lettem, ideje lenne magam visszatuszkolni a régi formámba. 

Így készült a bon-bon doboz

most nem sok

Pilatesre azóta nem jutottunk el, mióta van bérletünk. Múlt héten már majdnem sikerült, de egy dugóba kerültünk, és végül is a Móriczon feladtuk a versenyfutást az idővel, és inkább beültünk a teázóba.

Pálma nem nő, mióta elültettem. Kicsit szárad, legalábbis az új hajtás, de nőni nem akar. Pedig figyelek, hogy tocsogjon a vízben. Viszont az őszi orchideáim lelkesen hajtanak. Talán lesz belőlük valami.

Kész van az első szalaghímzéses művem, hamarosan feltöltöm a fázisábrákat. :) Szóval next time: kreatív beszámoló. 

Pilates továbbra is...

Tegnap kedd volt. Tehát: munka után tornaóra! Előtte Anitával elmentünk hobbiboltba, ott húztuk az időt, aztán még megnéztük a hobbibolttal szemben nyílt gyöngyösboltot (amitől el vagyok ájulva...), de a végén nem volt kegyelem, elindultunk tornázni. Már csak tíz percünk volt az óra kezdetéig, de az még pont elég volt odaérni autóval. Azért kicsit hisztiztünk, hogy álmosak vagyunk, éhesek vagyunk, fáááájni foooog....! Aztán olyat tettünk, hogy még most sem értem: BÉRLETET VETTÜNK! Most aztán a tegnapin kívül még négyszer el kell mennünk, ha nem akarjuk, hogy kidobott pénz legyen. Amúgy igen biztatóan kezdődött az óra: a terembe befelé menet hallottam a tanárnéni csengő-bongó hangját, hogy "Nem lányok, nem kell labda, viszont vegyetek el két súlyzót!". Uff. Végül is egészen hősiesen bírtam a karizom-fejlesztést, csak fogalmam sem volt, hogy majd mivel fogom tartani a hegedűt meg a vonót az esti próbán. Még az ezután következő popsiformálásnál is büszke voltam magamra, hogy az iszonyatos égető érzés ellenére milyen szépen tudom nyújtogatni a lábam mindenféle irányba... De amikor már csak bő tíz perc volt hátra az órából, és már egy jól megérdemelt kiadós nyújtás-lazítás képe lebegett előttem, ehelyett pedig belekezdtünk a hasizomgyakorlatokba... na akkor ott kicsit feladtam. Úgyhogy tévedtem: nincsenek hasizmaim, főleg nem fekvőtámaszozás és combfeszegetés után.

Anita óra után elmesélte, hogy azt olvasta valahol a Pilatesről, hogy tíz óra után már észreveszed magadon a változást, húsz óra után már más is észreveszi rajtad, harminc óra után a pasid megkéri a kezedet.

Sebaj, addigra már olyan izmos bicepszem-tricepszem lesz, hogy simán behúzok neki egyet!    

Nyelvünkben élünk

Csak egy rövidke szösszenet:

Szembe jött velem reggel az utcán egy pasi, akinek ez volt hatalmas betűkkel a pulcsijára írva:

BACI

Ilyenkor mindig reménykedek, hogy ez valamilyen emberi nyelven (jelen esetben talán olaszul?) jelent valamit, ami kissé pozitívabb és öltözékre valóbb, mint az én magyar gondolattársításaim...

Eszembe is jutott, hogy egyszer elmentünk pár zenész barátommal megnézni az akkor frissen megnyílt WestEndCity plázát, és az egyik magát nagyon exkluzívnak feltüntetni akaró bolt kirakatában megláttunk egy női selyemsálat, amin feltűnő felirat hirdette a nyilván nagyon híres, csak általunk még nem ismert nyugati márkát: GENNY.

A bolt az elsők között tűnt el a WestEnd gyorsan változó térképéről, és ez a márka valahogy azóta sem lett túl népszerű kicsiny országunkban. Ki érti ezt?

Ez amolyan nagyon női dolog. Mindig is szerettem kézimunkázni, nagymamám már kicsi koromban megtanított egy-két fogásra, hogy legyen mivel anyut meglepni ünnepekkor. Aztán meg ellestem a barátnőimtől, hogyan kell bartáság-karkötőt fonni, meg gyöngyöt fűzni, horgolni... De amolyan kos módjára a lelkesedés sosem tart túl sokáig. Tavaly volt a decoupage-mánia, mindenki kapott egy kis szalvétával összeragacsolt ajándékot, aztán kész. Annyi. Magamnak máig nem készítettem semmit. De minden otthon van kéznél, ha mégeccer valaha eszembe jutna. Ahogy van egy kosárnyi üvegmatrica festék, fél polcnyi barkácsfilc, akvarellceruzakészlet, üvegfestékkészlet, ecsetek, hímzőfonalak, patchwork anyagok...

Nemrég kicsit sétálgattunk Gabóval a városban, kitalálta, hogy megnézhetnénk az új könyvesboltot a Károly körúton. Tudjátok, a város LEGnagyobb LEGszebb könyvesboltja, nemrég nyílt, tele volt vele plakátolva a metró. Annyira nem lelkesedtem, mert tucatjával kapom naponta az online antikváriumból az aktuális ajánlatokat, kategóriákba sorolva, a könnyebb eligazodás kedvéért, úgyhogy nem nagyon szoktam új könyveket vásárolni. Szeretem a szép régi kiadványokat, meg a kicsit megkopott példányokat. Minden használt könyvnek története, saját élete van. Az új meg csak szép és szagos. Igazából fáradt is voltam, úgyhogy az a remek ötletem támadt, hogy megkeresem a hobbi-könyves részleget, és nem mozdulok onnan. Szerencsémre a csoda-csillivilli áruházban még kis ülő-puffok is rendelkezésre állnak a hobbi-részlegen. És mennyir érdekes könyv volt ott! Mindenféle kötögetős, hímzős, dekorálós album! Az egyiknél aztán úgy leragadtam, hogy nem bírtam otthagyni. Szalaghímzés a címe, és csodaszép virágos-állatos kompozícióka vannak benne, selyemszalagokból hímezve. Úgy döntöttem, hogyha 3000 Ft alatt van, akkor nincs menekvés: megveszem. 2999 Ft volt...

Na persze itt még nem ér véget a móka: elrobogtam másnap a Meseboltba, mert róluk feltételeztem, hogy sejtik, hogy a szalaghímzést azt eszik-e vagy isszák... Ez amolyan angolszász unatkozó családanyák elfoglaltsága, nem igazán reménykedtem benne, hogy idehaza túl sok lelkes követőre akadok. De a Meseboltban nem csalódtam. Vettem egy csomó féle szalagot, meg vászonanyagot. Aztán napokig néztem, hogy milyen szépek. És sajnáltam őket befűzni a tűbe. Inkább vettem még egy csomó szalagot egy másik hobbiboltban, ahol persze jóval drágább volt, de nagyon nagy volt a választék. Meg vettem hozzá illő hímzőfonalakat is. Meg gyöngyöket, mert azzal szépen lehet kombinálni. Legutoljára egy hímzőkeretet vettem, hogy szépen ki legyen feszítve az anyag. Aztán még eszembe jutott, hogy írták, hogy a szalagokat szépen fel kell tekergetni valami hengeres tárgyra, hogy kisimuljanak, mert ha összegyűrődnek, akkor már nem olyan szépek. Úgyhogy pár nap alatt gyártottam néhány szép színes WC papír gurigát. És akkor már nem volt több kifogás, úgyhogy leültem végre, és másfél óra szuszakodás, tű tologatás-ráncigálás és verejtékezés után kész lettem az első öt darab hurkolt sziromból álló rózsámmal. Itt akár fel is adhattam volna, de a hétvégén elkészült még kettő, és tegnap már két ráncolt levelet is sikerült előállítanom. Hát nem egy gyors módszer, de annál látványosabb. 

 

Meg csináltam egy barit a Marika barátnőmnek, de olyan kis vékony selyemre hímeztem, hogy féltettem az anyagot, úgyhogy a bundája már hímzőfonalból készült. De szerintem szép lett. :)   

 

Pálma

Ó, most néztem csak az előző bejegyzést: hát kihajtott a pálma!

Még csak az egyik ág, a másik majdnem két hónapja teljesen jól érzi magát fejjel lefelé a vizeskancsóban, ugyanolyan zöld, mint volt. De hétvégén elültettem egy kb. 4 cm magas kis hajtáskát, gyökérkével. Mindenki biztat, hogy gyorsan nő, de Gabó nagyon kétkedve nézegeti szegénykémet. No sebaj, én locsolom kitartóan.

Az úúúgy volt... hát hosszú volt a nyár, meg ugye se táncház, se szteppóra, főleg nem heti 16-20 órában, mint régen... helyette viszont itt az ülőmunka, a növekvő úszógumi, meg a gerincfájdalom. Úgyhogy kitaláltam, hogy elmegyek Pilatesre. Szép táncos mozdulatok, pontosság, precizitás, egyenletes légzés, helyes tartás - ezek a vezényszavak - jó kis nyugis dolognak tűnt, pont jót fog ez nekem tenni. Majd elmeditálgatok magamban, miközben jobbra-balra hajladozom.

Hát három hete kedden elmentünk Anita barátnémmal kipróbálni, hogy milyen is az. Hát leesett az állunk. Azaz csak leesett volna, ha az áll-tartó izmunk nem görcsöl be, az összes többivel egyetemben. Nem is értem, hogy a földön fekve, látszólag teljesen kényelmesen, ici-pici apró mozdulatokkal hogyan lehet ennyire agyonkínozni embereket? Mindenünk fájt. Alig bírtam lebotorkálni a két emelet magasból, a lábaim remegtek, a lépcső életveszélyes vállalkozásnak tűnt. Ráadásul zenekari próbára siettem éppen. A hetes buszon egy srác udvariasan megkérdezte, hogy nem akarok-e leülni az éppen felszabadult helyre, nehogy elfoglalja előlem, de csak kedvesen ingattam a fejem, hogy nem-nem, köszi, ülj csak le nyugodtan, és közben azt gondoltam, hogy ha én most oda leülök, akkor soha többet nem állok fel. A zenekarnak köszönés helyett eldörmögtem, hogy soha ne menjenek Pilates órára, ha kedves az életük. Aztán meg rájöttem, hogy tudok állva, becsukott szemmel hegedülni. Amolyan félálomban.

Utána következett a soknapos izomláz. Magamban dohogtam, hogy könnyű úgy egyenes gerinccel járni, hogyha sokkal fájdalmasabb ellazítani a tartóizmokat és előrelógatni a vállat, mint kihúzni magamat. Ez lehet a módszer lényege. Görcsbe ugrasztjuk a hát- és hasizmokat, és szegény páciensnek eszébe sem jut majd görnyedni. Viszont csak hétfőn jelenkezett újra az ülés közben megszokott derékfájás, úgyhogy ezen felbuzdulva másnap halált megvető bátorsággal nekirugaszkodtam a második órának. Most csak egyedül, mert Anita beteget jelentett. Kicsit féltem, hogy most, hogy már tudom mi vár rám, el fogom lógni a gyakorlatokat, de a tornász néni résen volt, és teljesen más gyakorlatokat kellett végigcsinálnunk, úgyhogy az újdonság okozta döbbenet megint felülírta a lustaságot. Azért bevallom, hason fekve a földön, mikor az orrom két centire van a padlótól a lábam valahol a levegőben kalimpál miközben egy rikító színű labdát próbálok egyensúlyozni a kezeim közt, míg a karjaimat a fülemre szorítom (egyszerűnek hangzik, de próbáljátok csak ki!), de hiába szorítom a fülemre, mert még így is hallom, hogy gyerünk lányok, még egy kicsit tartsd, még nyújtsd meg jobban, már nincs sok hátra!, na ott, a teljesítőképesség végső határán, ott csak az jár az ember fejében, hogy te jó ég, és én még ezért fizetek is???!!! De aztán másnap már jó, és az ember büszkén nézegetheti a fürdőszobatükörben a hasizmai újból kirajzolódó körvonalát, amiről pedig már rég elfelejtette, hogy létezik. Igaz emelett egy csomó olyan izom létezéséről is tudomást szerez - tompa fájdalom képében - amiről sosem tudta, hogy létezik.      

No de, hát ha már így visszaszivárog lassan az istennő érzés az emberlányába, akkor ugye megéri az a heti egy óra? Naná! Úgyhogy elmentünk múlt héten is. Az utolsó percig tépelődtem, hogy én túl fáradt vagyok, inkább az egy saroknyira levő Nagyi Palacsintázójában kéne kidumálni a pasikat meg a világ apró-cseprő dolgait, de végül is megint ott találtam magam a padlón, a már jól ismert labdával, és kevésbé jól ismert izmaim koordinálásával küzdve. Már egészen lebegőülés formája volt a lebegőüléseimnek. Lehet, hogy az én hasizmom is fejlődőképes? Sosem gondoltam volna róla...

Ma hétfő van. Ezek szerint holnap kedd. Szeretném azt hinni, hogy minden negyedik alkalmat nyugodtan kihagyhatom, az még nem bűn, se nem nagy visszaesés. De azért drukkoljatok, hátha megint ráveszem magam!

taxis pálmával

Majd megunom, de most még néha elkap az írhatnék. Mert olyan vicces dolgok történnek a Életben.

Kedd este Marika barátnémnál voltam. Ezek nagyon jó esték, mikor mi ketten összeülünk a picike csuda-otthonos lakásában, összeütünk egy kis bundáskenyeret, vagy összeütünk két whiskys poharat, aztán csak beszélgetünk. Rengeteg témánk van, a kedvencünk az, hogy milyen nagyon hasonlóak vagyunk, és hogy emiatt aztán milyen rengeteg témánk van. Lényeg a lényeg, nem igazán kell egymásnak megmagyaráznunk semmit, aki hallgat, az a sztoriból mindig pontosan érti, hogy a mesélőnek mi zajlik/zajlott a lelkében. Hát ilyen barátnőm van nekem. Szerintem amolyan lelki-ikertesó. Egyszer majd elmesélem hogy ismertem meg, mert az az egyik kedvenc sztorim. De most csak arra akartam kitérni, hogy a "Jövök hamar, csak átugrom egy kicsit Marikához" szlogenű kiruccanásaim mindig úgy végződnek, hogy rohanok az utolsó villamos után, mert nála hipp-hopp elröpülnek órák az életemből.

Kedden is 11 előtt robogtam el tőle, kezemben öt szál vizipálma ággal, amit gyökereztetés céljából kaptam. Marikának nagyon szép növényei vannak, mert vigyáz rájuk, és ezért jól érzik magukat, és burjánzanak. És amikor már nagyon burjánzanak, akkor kapok belőlük egy darabkát, hogy hátha megmaradnak nálam is. Így most a vízipálma volt soron. A vízipálma szép növény, olyan zsombékosan nő, nincs töve, csak egy nagy csomóban kacskaringózik a sok gyökér meg föld- (azaz inkább víz-) alatti szár, és hosszú levélszárakat növeszt, aminek a tetején sugarasan állnak a párhuzamos erezetű levélkék. Gyakorlatilag egy sűrű szárerdő, nagy zöld tányérokkal a tetején. Ha jól emlékszem apunak is volt régebben, mert már akkoriban láttam, hogy a lemetszett levelet nem a szokványos módon kell gyökereztetni. Eccerűen bele kell nyomni egy vízzel teli befőttesüvegbe tányérral lefelé, úgy, hogy a szára égnek álljon, és a gyökerek ott alakulnak ki a levélkék tövében. Így is kell elültetni, és ha kicsit megerősödött, akkor elkezdi hozni az új hajtásokat - immár megfelelő irányba...

A mini pálmaerdőt cipelve még épp láttam, hogy az utolsó előtti villamos eltűnik az éjszakában, és a tábla állítása szerint negyed óra volt még a következő érkezésééig. Kicsit hideg volt, úgyhogy inkább kértem egy taxit, ami két perc alatt meg is érkezett. Igencsak jókedvű taxis üldögélt benne, lelkesen elcsacsogtunk szobanövényekről, arról, hogy milyen mókás lenne, ha növényeket tartana az autóban, meg arról, hogy mennyire utál minden zavaró tárgyat az autóban, mert az autó az legyen autó, majd ennek kapcsán mesélt nekem Majka autó-átalakító műsoráról a CoolTV-n, amit én sosem nézek, mert összesen négy csatornánk van otthon, és néha még az is sok. Én lelkesen ecseteltem neki a vízipálma szaporítás fortélyait, amit igencsak hitetlenkedve hallgatott, de aztán sok sikert kívánt hozzá, mikor 10 perccel később kirakott a Fehérvári úton. Ezen jókívánságokon meghatódva megajándékoztam két szál pálmaággal; próbálkozzon csak otthon, hátha a saját szemének majd hisz. Ő is nagyon meghatódott. Gondolom nem minden nap kap "virágot" az utasoktól. :)    

25 Juli

23. Juli

Erről a napról inkább nem írok szívesen.

Délelőtt visszafordultam a városból, mert nagyon nem éreztem jól magam. Aztán lett jó magas lázam. Aztán estére valahogy leküzdöttem, és lett annyi erőm, hogy kikísérjem Gabót a pályaudvarra.

A legjobb a napban, hogy hazaküldtem a nagy bőröndöt a legtöbb cuccommal. :) 

Az első hétvégém Bécsben. :) Eddig mindig meglógtam valahova, de most maradtunk, és mászkáltunk, és egészen furcsa módon nem kellett suliba mennem! :) Helyette kimentünk a bolhapiacra, és jól felfedeztük az egészet. Én a régi kávédarálókat, százéves konyhai kütyüket, meg szép művészeti albumokat bámultam lelkesen, Gabó pedig kifosztotta egy CD árus Elvis könyvgyűjteményét. Nagyon ügyesen alkudtam ám mindent lefele. :) Amúgy láttunk még Mona Lisát is, meg kifacsart babalábon át a kristályvázákig mindent.

Kicsit sétáltunk még a Mariahilferen, meg leültünk egy pékségbe szendvicset ebédelni. Aztán végigsétáltunk a Neubaugassen, vettünk nagyon szép könyveket féláron (pl. Haeckel: Kunstformen in der Natur - ez olyan biológus alapmű, főleg a művészetre fogékony biológusoknak), ittam pocsék jegeskávét, de ellenállhatatlan volt a kockás műanyag asztalterítő. Egész a Skodagasse végéig gyalogoltunk, mert ott még várt ránk egy western csizma bolt. Aztán villamossal mentünk a Schottentorig, és gyorsan megnéztük a Schottenkirchet.

A Schottenkirche onnan kapta nevét (skót templom), hogy ír szerzetesek laktak benne. Szerintem is vicces. A templom maga leginkább arról híres, hogy sikerült megőrizniük a legnagyobb fa táblákból álló oltárképet, amelyet egy "skót" mester alkotott. Az oltár eredetileg becsukva nyolc táblából állt, amelyek Jézus keresztútját mesélik el, nyitva pedig Mária életútja látható, 16 képben. Ebből a 24-ből 21 maradt meg, ami nagyon jó aránynak számít.  A mester nagyon modern és úttörő művész volt a maga idejében, mert minden szereplőt a saját korához hű ruhákba öltöztetett, a berendezési tárgyak szintén nem a 2000 évvel ezelőtti világot tükrözik, de a legjobb, ahogy Mária és József szamárháton menekül a kis Jézussal egyiptomból, a háttérben pedig megcsodálhatjuk Bécs látképét madártávlatból.  

Kicsit pihengettünk délután, aztán este még visszamentünk a városba. Vacsoráztunk egy kedves kis étteremben a Ruprechtskirche mögött, ahol igazi borjú bécsi, meg jó kis szűretlen házisör is volt. Aztán még mászkáltunk a Stephansdom környékén, és hazafelé visszamentünk a Rabensteig nevü "törzshelyünkre" (tudjátok, az epershake-es!), ahol először nem azt a sört hozták Gabónak, amit kért, ezért majdnem kihoztak neki fájdalomdíjként mégegyet, és csak nagy kézzel-lábbal tiltakozás után lehetett őket lebeszélni erről. Az én sunset-koktélom ellenben nehezen készült, és mikor már majdnem megérkezett, akkor leverte egy másik vendég a pincér tálcájáról. A következőt meg eperszirup nélkül hozták, de ezen már nem is csodálkoztam. :)

21. Juli

Ma végre találtam megfelelő motivációt, hogy megnézzem Schönbrunnt. (Annyi minden más is van itt, ez valahogy nem izgatott.) Irány az Állatkert! Iszonyú hőség volt, ami ellen csak a kis Tescos horgászsapkámmal tudtam védekezni, meg hihetetlen mennyiségű elfogyasztott folyadékkal. Egészen vicces, hogy napi négy liter folyadék, ami máskor szerintem vese és húgyhólag túlterhelést okozna nálam, nyom nélkül tűnik el a szervezetemben.

Láttunk ám:

• krokodil házat lepkékkel meg teknősökkel

Ez itten az igazi Görög Saláta:

Ez meg az óriás teknős. (gy.k. bal oldalon)

• pandákat 

A pandák ám nagyon mókásak, imádnak nassolni, meg szeretik, ha a gondozójuk foglalkozik velük, mert ha kibírják a rendszeres vizsgálatokat, az is fincsi jutalommal jár. És a nyakukba tudják emelni a hátsó lábukat ülve, és kéjesen hemperegnek ide-oda, és tüntetőleg háttal ülnek a közönségnek, mert nem szeretik, ha bámulják őket.  

• jegesmacit

Ez a jegesmaci nagyon szomorú volt, mert az alatta tátongó két emelet mélységben csak az üres levegőt bámulhatta a jól megszokott hűsítő medencéje helyett. Valószínűleg nagytakarítás volt medvééknél, és éppen akkor töltötték újra vízzel a fürdőkádjukat. A párja két emeletnyivel lejebb ácsorgott a medence alján, és türelmetlenül figyelte, ahogy a vízszint lassan-lassan eléri a térdmagasságot.

• voltunk a trópusi házban is  

ahol láttunk óriás denevéreket, meg ici-pici tüdős halakat, meg nem mertünk bemenni a kisdenevérek sötét termébe, mert ki volt írva, hogy az állatok még újak, és nem szokták meg a közönséget - és télleg vészjóslóan vijjogtak. A mögöttünk jövők kicsit morcosan néztek ránk, hogy ott tétováztunk a gondosan lefüggönyözött félhomályos előtérben, és elálltuk az utat, de fél perc múlva ők is menekültek visszafelé utánunk.  

Ezenkívül belátogattunk a híres Pálmaházba is, ahol szebbnél szebb növények voltak, meg jó meleg volt, meg volt rengeteg pára, és néha még fröcsköltek is vizet fentről, hogy még több legyen.

Meg voltunk a Sivatagi Házban, ahol még pára sem volt, csak forróság, meg rengeteg kaktusz, meg kicsi odébb még több kaktusz. Ja és még meleg is volt. Meg persze volt ott egy-két kaktusz is.

Hát ezek után, teljesen elgyötörten és kiszáradtan, azt az esélytelen tervet szőttük, hogy még a suli előtt átsétálunk a kastély parkjába, és ott fogunk piknikezni. Szereztünk egy újabb liter ásványvizet, és gyaloglás helyett átmetróztunk a kastély másik végébe, onnan elsétáltunk a közepéig (tehát akár mehettünk volna gyalog is az állatkert felől), átmásztunk a hatalmas udvaron, bevetettük magunkat a kertbe, és az első árnyékos padon kinyúltunk. 37 fokban, tűző napon ez a kis túra abban az embertelen léptékű épület- és tájépítészeti megagigamicsodában vetekszik egy Kékes-tetői kirándulással. És ahogy lenyeltem a szendvicsemet, már indulhattam is órára, bár nagyon nem sajnáltam otthagyni Schönbrunnt, mert valahogy ezek után még kevesebb kedvem maradt a megtekintéséhez.

Az elöljárószavak további kifacsarása után mesét olvastunk. Egy klasszikusat, ahol a nagyon szegény nagyon jó lelkű kislány az utolsó falatját és az utolsó ruháját is elajándékozza a még szegényebbeknek, aztán jutalomként lehullanak a csillagok a lába elé, és aranytallérrá változnak. A másik modernebb mesében a nagynéni utazik a vonaton két eleven gyerekkel, egy kisfiúval és egy kislánnyal, és nagyon uncsi mesét mesél nekik egy kislányról, aki mindig szépen viselkedett, amit megelégelnek a gyerekek is, meg a szintén ott utazó fiatalember, aki mesél inkább Hannelore-ról, aki nagyon szófogadó rendes kislány volt. Annyira, hogy kapott is három szép érmet, egyet a jó magaviseletéért, egyet a szófogadásáért és egyet a pontosságáért. Ez a három érem mindig ott csilingelt a nyakában. Annyira jó kislány volt ez a Hannelore, hogy még a herceg is megajándékozta: megengedte neki, hogy bemenjen a hercegi parkba, ahová a gyerekeknek tilos volt bemenniük.  "Voltak bárányok a parkban?" - kérdezte ekkor a vonaton utazó kislány, mert korábban kizárólag a vonatablakból látható bárányok tudták elterelni a figyelmét a kalimpálásról és az ablaküvegnyalogatásról. Nem bárányok nem voltak - folytatta a mesét a fiatalember -, mert a királynő egyszer azt álmodta, hogy a herceg halálát vagy egy birka okozza majd, vagy a fejére esik egy vekker, ezért minden birkát s vekkert kitiltott a palota környezetéből. Ezért disznók voltak a kertben, mert azokat a herceg nagyon szerette. Hannelore kicsit furcsállotta, hogy nincsenek virágok egy ilyen hatalmas hercegi parkban, de azért nagyon boldogan sétálgatott benne, mert úgy érezte tényleg kiérdemlte szófogadásával ezt a nagy kegyet. Az igazság az volt, hogy a herceg szerette volna, ha virágok is vannak a kertben, de a kertész azt mondta, hogy vagy a disznók vagy a virágok, a kettő együtt nem megy, ezért a herceg inkább a disznóknál maradt. Egyszer csak megjelent a farkas, aki egy kis ízletes malacvacsorára vágyott, de amint megpillantotta a vakítóan patyolatfehér ruhájú Hannelorét, azonnal utánavetette magát, valami különleges csemege reményében. Szegény Hannelore menekült ahogy csak bírt, és sikerült is elbújnia egy bokorban, ahol a farkas majdnem nem talált rá, de aztán annyira reszketett a félelemtől, hogy csilingelni kezdtek a nyakában az érmek, mire a farkas beugrott a bokorba, és felfalta. A nagynéni meg jól összeszidta a fiatalembert, hogy a meséjével több hónap nevelését tette tönkre.

Gabó megnézte a Kunsthistorischest, aztán még együtt sétálgattunk a belvárosban, a Kaertnerstrassen, meg a Stephan's Dom körül. Hazafelé a Bermudában a Rabensteig nevü szűk kis utcában a Rabensteig nevű helyen ittunk egy kis hűsítőt. Gabó sört, én meg egy hűsítő epres shake-et kértem, ami inkább hasonlított nagy pohár jeges tejre, de a lényeg, hogy hideg volt. Igazából nem nagyon akadtam fenn rajta, hogy alig van eper íze, mert itt igencsak sok gyümölcsnek nincsen az égvilágon semmi íze. Viszont mire a kétharmadát megittam, megjelent a pincér, hogy ízlik-e, mert szerinte ennek semmi köze az eperhez, és mindjárt hoz nekem jobbat. És télleg. Teletöltötte újra fincsi epres turmix-szal. Viccesek ezek az osztrákok.  

Délelőtt együtt vonatoztunk vissza Gabóval Bécsbe, a fülkénket két aranyos oberösterreicherinnel osztottuk meg, akik szintén a koncerten csápoltak előző este, csak aztán még egy after-partyt is bevállaltak az Irish Cat-ben. De a három órás alvás után meglepően üdébbek voltak nálunk. Egy pici időnk volt még a megérkezés után lepakolni meg pihizni, aztán már mehettünk is vissza a városba.

Az 1-es villamossal utaztunk, ami az óramutató járásának megfelelő irányba közlekedik körbe-körbe a belváros körül. A 2-es megy az ellenkező irányba. Ezt az információt elfelejtettem megoszani Gabóval, ami kisebb fejtörést okozott neki, de hamar rájött a turpisságra. Az a viccces, hogy ezen a szakaszon még sosem utaztam a villamossal, ami nagy hiányosságnak bizonyult, mert itt találkoztam az első (és egyetlen...) ellenőrrel a városban. Nagyot is dobbant a szívem, de aztán rájöttem, hogy bombabiztos hetijegyem van, és így biztos nem fog 70 eurora büntetni.

Gabó elment sétálgatni a Mariahilferstrassera, én meg mentem suliba, elöljárószavak vonzatait gyakorolni (a micsodanemzetiségű hovavárosba megy, a honnanorszából jött micsodafoglalkozású hol dolgozik, a nagyi a különböző napszakokban hol szeret sétálni...), meg egyedül élőkről diskurálni, akik nem feltétlen egyedülállóak, és egyáltalán nem magányosak. Legfeljebb kicsit kényelmesek és önzőek. Bár végül is, van a szemléletükben némi igazság: ha az ember nem él együtt tartósan senkivel, akkor elkerülik a szürke hétköznapok, többet járhat társaságba, és végül is amúgy is túlnépesedett már a Föld. De én már csak ilyen maradi vagyok, és szeretem, ha reggelenként ott szuszog mellett valaki. És lehetőleg minden reggel ugyanaz a valaki. És inkább annak örülnék, ha a későbbi reggeleimen, mikor már nem annyira lesz időm békésen szuszogni, mert apró gyereklábak fognak a hasamon ugrálni ébresztő gyanánt, akkor is lenne mellettem valaki, és nem kéne a gyereklábak tulajdonosának abban a hitben felnőnie, hogy teljesen természetes, hogy apuci pár utcával arrébb lakik a saját lakásában. De amennyi félresikerült házasságot meg kapcsolatot lát az ember, nem csoda, hogy ennyien rettegnek ilyesmibe belevágni. Milyen szép is lenne, ha mindezen komoly véleményemet ugyanilyen választékosan németül is el tudnám mondani!

Még elég fáradtak voltunk a koncert és az utazás élményeitől, úgyhogy otthon csaptunk egy kis hidegtálas vacsit a Billa-ban összevásárolt dolgokból, és teljesen elítélendő módon - egy köpésre a Donaukanal-Beachtől, és a Bermuda-háromszötől - tévéztünk és aludtunk. Ez van, na. :)  

19. Juli

(Bocs, innentől kicsit visszaemlékezés jellegű, de legalább lesznek hozzá képek! ) 

Tegnap este megírtam Gabónak, hogy ma Neusiedlersee, meg Sopron, mire kissé morcosan felhívott, hogy ugyan ha már ellógom a sulit, meg az ország nyugati felében csámborgok, akkor má mé nem bírok felülni egy vonatra, hogy hazajöjjek a Robbie Williams koncertre, amire még én vettem a jegyeket novemberben (mint szülinapi ajándék neki). Eredetileg el akartuk adni az én jegyem, de nagyon nehezen találtunk rá vevőt, mindig mindenki meggondoltam magát, és bár épp úgy állt a dolog, hogy a koncert napján lett volna ismét valaki, az még visszamondható volt. Úgyhogy jogosnak ítéltem az oroszlánbőgést, és gyorsan felhívtam Lukaszt (mint megtudtam, a lengyeleknél az "s" az "sz" és az "sz" az "s", szóval így kell helyesen írni a nevét), hogy tisztázzam, hogy biztosan megyünk-e Sopronba, meg igyekeztem neki nagyon rövid idő alatt elmagyarázni a dolog súlyos etikai hátterét. Valamiért eleinte nagyon úgy gondolta, hogy én most szabadkozom, mert mégsem akarok velük menni, de aztán tisztáztuk, hogy nem Schönbrunnról, hanem Sopronról beszélek. "Ach ja! Szopron, Szopron!" - kiáltotta örömében Lukasz, mert mint tudjuk náluk az "s" az "sz", és hirtelen leesett, hogy a félreértést az okozza, hogy én délután Sebastiannal beszélgettem a kirándulásról, és NEKI már megtanítottam, hogy Sopron az "s"-sel ejtendő, ellentétben szegény Lukasz-sal. Hát ennyit arról, hogy minél rövidebben és olcsóbban hivogassuk egymást egy idegen országban...

Végül is útrakeltünk másnap reggel 9-kor. Én végül is nem tudtam tartani magam Sebastian javaslatához, mely szerint csak egy törölközőt hozzunk magunkkal, ne cipeljünk semmit, majd úgyis eszünk valahol valamit. Lehetőleg Sopronban galuskát. Nem értem ugyan miért, de rendkívül lelkesen tudják ezt ismételgetni. "Galuuschka, Galuuschka!" Kb. ezzel a hangsúllyal... Szóval én teletömtem a linzi útra vásárolt kínai hátizsákot feleslegesnek bizonyult puloverekkel, hogy annyival is könnyebb legyen a csomagom majd a hazahurcolkodásnál.

A városból kifelé menet megálltunk a Gasometer nevü helynél, ami egy külvárosi lakó-, bevásárló- és szórakozó-negyed, négy hatalmas régi gáztárolóból kialakítva. Az egyik ilyen torony egyetemi kollégium. Gyakorlatilag a külső falakat hagyták csak meg, a hangulat miatt, belül meg felhúztak néhány emeletnyi modern, szokásos uncsi osztrák lakást. Komolyan mondom, az itteni városi társasházak többsége még a budapesti paneleknél is fantáziátlanabb külsővel rendelkezik. Poénnak meg látványosságnak jó ez a hely, vicces a hatalmas nyomásmérő mutató a falon, meg értékelendő, hogy a főváros ilyen kreatívan igyekszik lakóhelyeket teremteni a fiataloknak, de azokat is megértem, akik pár hónap után menekülnek onnak, mert kicsit olyan lehet, mintha egy nagyon zsúfolt hatalmas konzervdobozban lakna az ember.

Kb. egy óra alatt értünk a tóhoz, találtunk egy megfelelőnek tűnő strandot, lepakoltunk, és óvatosan belemerészkedtünk a vízbe. A meder a part közelében elég kavicsos, utána meg nagyon iszapos, a víz kb. olyan mély, mint a Balaton 7 év aszály után, ráadásul zavaros az iszaptól és még hínáros is itt-ott-amott. De többnyire itt. Azért egy könnyed negyedórás séta után úsztunk egy kicsit a nekem mellkasig érő vízbe, ami persze Luís 195 centis magasságához képest még mindig nevetséges volt. Végig is szüttyögte az egész kalandot. Én jó biológus lévén befelé menet kimentettem egy fuldokló kétpettyes katicabogarat, aki jobbhíján jól elvolt a fejem tetején, amíg úszkáltam. Lukasz szegény csak viccből megjegyezte, hogy ez még csak két éves, mert két pettye van, mire rögtönzött kiselőadást kapott a nyakába a katicafélék rendszertanáról, melyszerint egy Adalia bipunctata -val van dolgunk, akinek sosem lesz több pettye, tekintve, hogy a hétpettyes teljesen külön faj, és Coccinella septempunctata névre hallgat. Ennél a pontnál már belátták, hogy rossz embernek próbálnak gyermeteg meséket előadni az állatvilágról, aztán mikor közöltem, hogy de szerintem a legmókásabb akkor is a sárga színű huszonnégypettyes Subcoccinella vigintoquatorpunctata, akkor a röhögéstől majdnem a térdig érő vízbe fulladtak mindhárman. Ez amúgy egy igencsak elcsépelt poén meg felvágási lehetőség biológus hallagatók körében, mert ezt a három fajt a legkönnyebb megjegyezni latinul - én speciál a madarakon meg ezen kívül másra nem is emlékszem. Hehe. (Csak még mielőtt azt a rossz következtetést vonná le bárki, hogy kifinomult taxonómiai és latin tudással rendelkezek.)

Miután kievickéltünk a partra, csak száradtunk meg pirultunk a napon (lehetőleg 11 és dél között...), meg a fiúk kicsit szídták a René-t, hogy így meg úgy nem tud tanítani, meg milyen uncsiak az órái. Nekem igazából mázlim van vele, mert rám fér a nyelvtan gyakorlás, meg szívesen olvasok, bár az tény, keveset beszélek. De más sem beszél túl sokat, mert René szereti a saját gondolatait meg hangját megosztani velünk. Viszont megértem, hogy a lengyelek a felsőfokú tudásukkal unatkoznak, Luís meg parázhat, hogy hogyan megy át a vizsgán jövő héten, ahol majd leveleket kell írnia meg szöveget elemznie. Igazából eddig egyszer sem kaptunk írásbeli házit. Bár egy intenzív tanfolyamnál ez talán elnézhető.

Lukasz kicsit elaludt a napon, úgyhogy picivel későb indultunk el, mint akartunk, de viszonylag gyorsan megtaláltuk a határátkelőt, ami rajta sem volt Sebastian régi autóatlaszán. A határőr bácsi nagyon kedvesen mosolygott ránk és nagyon hosszú másodpercekig bámulta az osztrák-magyar határon átlépő lengyel rendszámú autó két lengyel utasa mögött ücsörgő spanyol srác igazolványát, majd a tanácstalanságában a magyar utashoz fordult: "Biztos, hogy ez ő?" Mialatt a többiek kitartóan vigyorogtak - mintha éppen valami nagyon illegálisat próbálnánk átcsempészni a határon -, megnyugtattam, hogy Luís göndör fürtjei az utóbbi két évben nőttek, de amúgy régen télleg egycentis haja volt, és nem mindig hord szemüveget, de amúgy minden más stimmel, kedvesen továbbengedett: "Megmutatja a fiúknak kicsit az országot, ugye?" Khm, hát persze, pont lesz is rá időm, mielőtt negyed négykor elindul a vonatom... Elég hosszú volt az út Sopronig, ráadásul egyszer a külvárosban mentünk rossz irányba, aztán mikor végre az általam jobban ismert belvárosi részhez értünk, éppencsak volt időm megmutatni a kedvenc halászcsárdámat a Tűztorony alatt, máris belefutottunk egy útlezárásba, és a kerülőúton megint elvesztettem a pályaudvar felé vezető fonalat. Három előtt pár perccel raktak ki az állomáson, de szerencsére negyed óra elég volt ATM-et, jegyet meg valami harapnivalót szerezni. Kicsit azért csalódott voltam, hogy így elszaladt az idő, mert már nagyon készültem a jó kis soproni halászlére.     

No, ennyi legyen elég, szerencsésen megérkeztem, Robbie remek volt, és szerencsére időben megtudtam, hogy Kelenföldön, ahol minden Keletiből és Déliből induló nemzetközi vonat megáll, nem lehet nemzetközi útra jegyet kapni.  

18. Juli

Szep napot mindenkinek!

Az a legjobb itt, hogy bizonyos dolgok, amik hozzank epp most szivarognak be, eleg nyögvenyelösen, azok itt mar annyira egyertelmüek, hogy olyan szintre fejlesztettek öket, amit en magamtol soha ki nem talalnek. Ilyen a szelektiv hulladekgyüjtes. Otthon sajna nem foglalkozom vele, mert a közelben sehol nem latok szep szines kukakat, amit meg latok, az messze van. (Kedves FKFV! Legyenek kedvesek szinesebbe tenni az Andor utca eletet! Köszönöm!) Itt persze mindennek külön helye van, es mar a haztartasi kukak is több-rekeszüek. Tegnap percekig rötyögtem egy üveggyüjtö kuka elött, mert egy mukso volt rarajzolva, szajara tapasztott mutatoujjal, es a matrican a felirat: "Psszt! Este 10 es reggel 6 között ne hasznald!" Ezt akkor amolyan joleti tulzott figyelmessegnek tartottam, mignem ma reggel arra ebredtem, hogy csörömpölve leszakad alattam a haz. Legalabb is olyan erzes volt. Merthogy nyitva hagytam ejszakara az ablakot, a meleg miatt, es reggel 7-kor valaki a Hollandstrassen aldogalo kontenerbe zuditott szerintem minimum 60 üres üveget. Azert nem adtam meg magam ilyen könnyen, bezartam az ablakot, es fel kilencig aludtam tovabb. Hiaba, ez inkabb zajos belvaros. A draga öreg Boltzmangasse-n ilyenek nem törtentek.

Eleg nyügös reggelem volt, csomot szöszmötöltem a hajmosassal meg a reggelivel, aztan kicsit magamra ripakodtam, es nekiindultam ujabb fontos latnivalokat kipipalni a listamon. Az N szamu villamossal (itt telleg igy mondjak: Strassebahn Nummer N) elmentem a Hundertwasser hazig, aztan visszasetaltam a KunstHausWien-ig, ahol a Hundertwasser müvet lehet megtekinteni. Szerintem a pasi valami fenomenalis. Egyreszt nagyon kepzett müvesz, a fiatalkori müvein latszik, hogy rengeteg technikat tanult. Csak rendszerint aprobb-nagyobb nezetelteresek miatt mindig kirugtak mindenhonnan. Vagy ö huzta el a csikot mar az elsö nap. Erröl eszembe is jut egy jo mondasa, amit a kiallitason olvastam: "A vonal amit a lepeseimmel rajzolok a muzeumba menet, sokkal ertekesebb es erdekesebb, mint azok a vonalak, amik a muzeumban ki vannak allitva." Lelki szemeim elött meg is jelent egy jövöbeni tarlatvezetes a Szepmüben: "Nezzek, ez itt egy Tiziano, ez a Leonardo szobrunk, amott egy El Greco, de jöjjenek gyorsan, itt lathatjak a lenyeget: itt setalt Bencze Bogi minden reggel a Hösök teretöl az irodaig..." Na jo, csak viccnek szantam. Nagyon tetszett Stowasser-Hundertwasser szinvilaga, az, hogy minden müvevel mondani is akart valamit, meghozza többnyire azt, hogy vigyazzunk a termeszetre es egymasra, mert ez a vilag egyre ember-idegenebb. A hazaiban meg a padlo sem egyenes, mert mint monda vala: "Gerade ist Gottlos", azaz az egyenesböl hianyzik Isten. Vagyis nem termeszetes. Mar nagyon varom, hogy jövöre nalunk is legyen Hundertwasser kiallitas. Remelem jo uton haladnak az elökeszületek. :)  (Griger Alien-jeit - időszaki kiállítás - nem neztem meg. Ugye nem baj?)

Tessék, egy kis ízelítő:

(Hát csoda, hogy elege lett az egyenes vonalakból?) 

Mara meg nem volt eleg ennyi, ugyhogy az O szamu villamossal elmentem a Belvedereig, es megneztem Klimtet, meg Egon Schiele asztaltarsasagat, meg meg sok-sok XIX-XX. szazadi müvesz alkotasat. Meg meg a "Több mint Biedermeier" cimü kiallitast is. Mindezt eleg gyorsan, ugyhogy sajna nem tudok tul sok benyomasrol irni, mert meg nem ülepedtek le. Klimtnek inkabb a tajkepei tetszettek, de be kell ismernem, hogy az eddig altalam meg nem ertett Kuss(Csok)-maniasoknak igazuk van: a kep valoban lenyügözö.  Kicsit nehez is hozzaferközni. Bar szerintem Schiele Ölelese vetekszik vele. A legjobb a muzeumi munkaban, hogy amit az ember megsporol a belepöjegyen, mint ICOM belepökartya tulajdonos, azt siman elveri a shop-ban, merthat muszaj valami katalogust, vagy legalabb egy-ket müveszkepeslapot beszerezni emleknek. No sebaj. Tartok töle, ha nem lenne nalam ICOM kartya, inkabb koplalnek, minthogy ne nezzek meg ilyen hires helyeket. Becsben viszont irdatlan sok a jo festö, ezt ma sikerült leszögeznem Rene-nek, miutan hullafaradtan beestem az orara. (verdammt viele gute Maler) Lehet, hogy nem örült neki, hogy káromkodni már bezzeg megtanultam.

Anyu megnyugtatasara: ma a zenemüveszeti egyetem menzajan ebedeltem, mert rendes meleg kaja hianyom volt. Olcso es finom. Megjegyeztem magamnak.

Most suli utan vagyok, birtokos szerkezeteket nyuztunk, ami csak attol nehez, hogy tudni kell hozza a nevelöket, amit szeretünk elsunnyogni. Aztan meg igeböl kepeztünk föneveket, ami neha nagyon vicces eredmennyel jar. A beszelgetös oran most a vallas volt a tema, ugyhogy Franzine remekelt. Neki ez amugy az utolso napja volt velünk, mert kapott allast, es holnaptol dolgozik.

Holnap a lengyelekkel meg Luis-zal meglogunk a Fertö-tora (Neusiedler see), es valoszinüleg Sopronba is megyünk, na nem azert mert felkeltettem az erdeklödesüket azzal, hogy nagyon szep varos, hanem mert ott van Tesco, es Sebastian evett valami Coco-Schoko akarmit Budapesten a Tescoban, ami nagyon izlett neki. Allitolag a hütöpultban talalta. Kivancsi vagyok, mi az, mert meg soha nem hallottam rola.  

17. Juli

Ma jöttem vissza Becsbe, es beköltöztem a Collegium Hungaricumba. Teljesen mas vilag. A szobam - egy pici lakas. Sajat fürdö, sajat konyha, sajat telefon! Persze a legfelsö emeleten, ami itt a nyolcadikat jelenti. De minden szuper. Ma csak suliban voltam, meg a környeken maszkaltam meg vasaroltam. A Hollandstrassen van egy pici piac, a Karmelitermarkt, ami egeszen elbüvölö, ugyhogy mar nem is akarok visszamenni a Naschmarktra. A zöldsegesnel az eladoneni adott ajandekba egy banant, mert vettem fel kilo paradicsomot, meg fel kilo nektarint. Es igazabol azt is csak azert vettem, mert olyan kedvesen szolitott meg, meg erdeklödött, hogy hogy-s-mint. Elkepesztö. Holnap is akarok paradicsomot venni!!! Most a Schwedenplatzon vagyok, ez van közel a CH-hoz, es nagyon tetszik ez a környek. Ez a belvaros eszaki szele, itt van a Bermuda-haromszög, közel a Stephansdom, es Figlmüller is, ahol a legnagyobb Wiener Schnitzel-t sütik. :) Mara inkabb ennyit, mert faj a fejem, nemtommitöl. Pedig meg fagyit is ettem, hatha attol jobb lesz. :(

Hat eljöve a pentek. Igyekeztem koran kelni, mert strapas nap vart ram, de nem sikerült. Azert a villamgyors hajmosas, reggeli, maradek-kaja-eltüntetes-a-hütöböl, böröndbegyömöszöles utan mar negyed 10-kor el tudtam indulni a Collegium Hungaricumba. A Pazmaneum ugyanis nem volt hajlando hetvegere megörizni a böröndömet, en meg nem voltam hajlando magammal cipelni Linzbe. Ujabb kabareba illö jelenetsor (es sok mit sem sejtö udvarias fiatalember megnyomoritasa) utan megerkeztem szerencsesen a CH-ba, ahol kedves kolleganö kedvesen elzarta egy szekrenybe a kis mammutot, igy par napra nem kell vele foglalkoznom.

Visszamentem felszedni a hatizsakom (amit 10 euroert vettem a kinai boltban, hogy azert megse egy reklamszatyorral allitsak be a rokonokhoz), a taskam meg a hegedüm, es mivel meg rengeteg idöm volt a suliig, elmentem a Lichtenstein Muzeumba, hogy megnezzem vegre az allando kiallitast, ami anno ugye kimaradt... Nem hiszem, hogy barmelyik muzeum ennel jobban be tudna lopni magat a szivembe. Gyönyörüek a termek, igazi kastely az egesz, a gyüjtemeny a Lichtenstein csaladhoz melto. A kedvencem Rembrandt "Angyal szappanbuborekfujokaval" cimü kepe volt, de feltetlen emlitesre melto a Rubens gyüjtemenyük, a gyönyörü hatalmas feldragakö-berakasos szekrenyeik, es a könyvtar... A könyvtar az lenyügözö, olyan igazi galerias, csigalepcsös, terkepes, titkos-ajtos könyvtar, telis-tele ertekes tudomannyal. Oh, es itt kezdödött a nap sikerelmeny-sorozata: a penztarnal statisztikat irtak a latogatokrol, es engem kapasbol az osztrakokhoz akartak sorolni! :)

A suliban nyuztuk tovabb a Konjunktiv I-II formakat, ami nekem tök jol megy, a Helena, aki meg tizenöt eve itt el, es perfekt, egy kukkot nem ert belöle. Köszi Ivan! :) (Ivan volt a nemettanarom az Osztrak Intezetben, es pont ezzel nyuzott minket tavasszal...) Szalloige is lett a csoportban, hogy "Hitze, Freitag, Konjunktiv" - ez volt ugyanis asszem Benjamin valasza Rene azon kerdesere, hogy ugyan mitöl olyan elkenödött? Hat igen, ez a höseg eleg birhatatlan... Kesöbb könyvekröl, meg tudasrol beszelgettünk, aztan sikerült egy-ket vicceset mondanom, amin Rene nagyon jol mulatott, meg azert egy-ket ertelmeset is, amiert meg megdicsert. Ez is jol esett, de nyilvan csak azert törtenhetett, mert a lengyel fiaink mar elindultak Budapestre, es nem jöttek be orara, ezaltal nem nyomtak el a csoport többi tagjat. :)

Ora utan indult a vonatom Linzbe, ahol mar vartak a rokonok a palyaudvaron. Sylvia, aki apu unokatesoja, meg a ferje, Peter, meg a legkisebb lanyuk Anna. Meglatogattuk Maria nenit, Sylvi anyukajat, es begyüjtöttük Stefanie-t, a nagylanyt. Steffi (22) szinten bioszt tanult, mint en, ugyhogy többnyire sok beszedtemank akad. Egy picit Johannest (19) is lattam a hetvege alatt, ö a közepsö gyerek. Szeptembertöl pszichologiat szeretne tanulni Salzburgban, nagyon nagyfiu mar, es nagyon coool frizuraja van. Anna (13) eppen vizisielni tanul, es kemenyen harcol a szülöi elnyomas ellen, amikor csak teheti.

Szombaton Sylvi növerehez, Karinhoz utaztunk, akinek a cseh hatarnal van nyaraloja, 1000 meter magasan. Franzi, a ferje remek dolgokat sütött nekünk a grillsütön, es a kellemes 20 fokban jol lepirultam. Azt hiszem ezzel el is ertem iden a maximum szinemet. Este meg bicikliztünk Steffivel, megneztük hol laknak a hodok a Dunan, es a tavat, ahol Anna vizisiel.

Vasarnap Salzkammergutba akartunk utazni, mert a nagyi arrafele született, es nagyon szep tavak meg hegyek vannak. (Wolfgangssee, Attersee, Mondsee) Kicsit kesön birtunk csak felkelni, aztan telefonalt a Rudi, Sylvi öccse, es inkabb nem utaztunk sehova, csak inkabb hozzajuk, es az ö csaladjaval ebedeltünk egy nagyon jo kis Land-Gasthaus-ban. Csak Felsö-Ausztriaban ismerek ilyen jo kis vendeglöket, isteni darálthussal meg tepertövel töltött ici-pici krumpligombocokat ettem hatalmas adag salataval. Az összes kaja ugy nez ki, hogy 80% salata, 20% husi, vagy gomba. Rudinak harom lanya van, Sonja asszem most 18, 4 eves koraban pici szöke kislany volt, es a hugaval, Sarah-val együtt logtak a nyakamban, most vörös a haja, dohanyzik, es majdnem akkora, mint az anyukaja, Gabi, akit a vilagert sem probalnek megemelni. Sarah sajnos nem volt otthon, ugyhogy csak titokban mondom el, hogy nekem mindig ö volt a legbaajosabb. Ezt azert irtam ket aa-val, mert az nem sima a, hanem a' , mert semmi baj nincs vele, hanem aranyos. A legkisebb lany, Serena (11) szinten tünderi, ö meg pici, szöke, es törekeny, es egyfolytaban mosolyog.

Hat nagyon jol ereztem magam, ez a lenyeg, igazan szuper, hogy ilyen kedves rokonaim vannak! Es Felsö-Ausztria meg mindig ezerszer szebb, mint Becs. Kicsit sajna hepe-hupas, es minden legalabb 20 km-re van egymastol, es en leginkabb elöl szeretek ülni a kocsiban, igy aztan allandoan rosszul voltam a hatso ülesen, de ezt ök nem tudjak. Meg ma reggel a vonaton is emelyegtem egész Amstettenig, pedig autóval csak negyed orat kellett utaznom a palyaudvarig.

13. Juli

Koran akartam kelni, de nem sikerült. Kizötyögtem az 5-ös vilivel a Westbahnhofba (imadom, kis regi fapados, es külön figyelmeztetnek, hogy a huzat elkerülese erdekeben csak a baloldali ablakokat nyisd ki), vettem jegyet holnapra Linzbe. Rengeteg kedves iráni bacsi vart a palyaudvaron, es mindenkinek kedvesen integettek hatalmas lepedökkel, meg zaszlokkal. Aztan vegigsetaltam a Mariahilferstrassen, bementem sok-sok könyvesboltba, meg zeneboltba. Nagyon vigyaznak itt ram Becsben, mert rengeteg rendörbacsi meg neni vigyazta minden lepesemet. Kesöbb jöttek a mosolygos iráni bacsik meg nenik is, es integettek tovabb, meg kiabaltak mindenfelet. Egy tablat tudtam csak elolvasni, mely szerint a jelenlegi iráni kormany veszelyezteti a vilagbeket, es gondolom ez nekik nem teccik. Csak azt nem ertem, hogy miert pont a Mariahilfer erre a megfelelö forum. Vagy lehet, hogy lesetaltak egesz az UNESCO-ig, na az szep kis felnapos program lehetett...

Hat az a helyzet, hogy eddig nagyon tartottam magam ahhoz, hogy nem vasarolgatni jöttem Becsbe (pedig az egesz varos elado, atlag 60 %-os kedvezmennyel!), igaz nem is lattam semmi olyat, amit MUSZAJ megvenni. (Na jo, van egy ruha, de 49 euro, igaz egy hete meg 69 volt, talan jövö heten...) De ma sajnos megtalaltam a Promod becsi boltjat. De telleg csak 10 eurot költöttem, az nem is sok...

Ez az Attersee ház a Mariahilferen. Egyik imádott osztrák művészem.

Osztan elmentem a Leopold Muzeumba,  Schielet, Kllimtet meg Kokoschkat nezni, meg Anton Kolent, meg meg sok-sok osztrak festöt. Nagyon teccettek, föleg Schiele önarckepe felvolt csupasz vallal. Az olyan imadnivaloan pökhendi. No, nem bocsajtkozom reszletes elemzesekbe, felelmetes a szinvilag, meg a dinamizmus mindegyiknel, egyesek meg hihetetlen sokoldaluak. Tessek megnezni. Majd eccer.

Kicsit ma logtam emiatt a sulibol is, lemaradtam a jo kis kedvenc Konjunktiv 2-rol, de aztan a beszelgetös oran mar ott voltam. A turisztika-iparag ellentmondasos dolgairol volt szo. Hogy mi van a prospektusokban, aztan mit latsz/kapsz, ha odaersz.

Mara ennyi. Iszonyu meleg van itt, meg hetkor is 30 fok. Ket hete egy csepp esöt nem lattam Becsben.

12. Juli

Ma sokaig aludtam, mert kicsit betegeskedtem. Amolyan ketnapos, feloldali (komolyan!) natha. De mar jobb. Ugy volt, hogy ma elmegyünk a Neusiedler See-re a lengyelekkel, de a fiuk lustak voltak felkelni. Nem bantam nagyon, mert igy legalabb kialudtam magam.

Elmentem az Albertinaba, ahol a vilag legnagyobb grafikai gyüjtemenye van, es megcsodaltam egyreszt a gyönyörü rokoko belsöt, a kazettas parkettaval, masreszt a csodas akvarelleket, meg Dürer nyuszijat es Dürer nyuszijanak baratait es üzletfeleit. :) (Ertsd: a többi hires grafikajat.) Nincs minden kiallitva, ez mar a grafikaknal csak igy megy, mert eleg erzekenyek. Megneztem a Mozart kiallitast is, de föleg a rajzok erdekeltek ott is. Vettem kepeslapot Rembrandt elefantjarol, ami epp nalunk lathato a Szepmüben.

Kicsit maszkaltam a belvarosban, de tovabbra is hidegen hagynak a hatalmas learazasok a ruhaboltokban. (Hala Istennek!) Talaltam viszont egy kottaboltot, es szereztem egy szuper ir hegedüszolo kottat, CD melleklettel. Mar kicsit gyakorolgattam is. :)

A suliban ma nagyon passzivak voltunk. :) Csak mert passziv szerkezetet tanultunk. Aztan meg a "langyos" emberekröl beszelgettünk, az amolyan "nekem mindegy, csak hagyjatok nekem beket" tipusu nemtörödömökröl.

11. Juli

Ma nagyon remek napom volt!

Reggel behoztam a lemaradasomat a szotarazassal, talaltam vasalot, meg telefont az emeleten.

Delelött elmentem a Kunsthistorisches Museum-ba, megneztem a Munkacsy altal festett mennyezetet, a hatalmas lenyügözö egyiptomi es antik gyüjtemenyt (brühüü, olyan picinek tünt az en draga Szepmüveszetim onnan...), aztan meg a keptarba is felmentem, de a kincstarra mar nem volt eröm. Lattam viszont a kepeket, amik nalunk voltak a spanyol kiallitason, meg a Caravaggiot, ami majd jön, meg a Rembrandtokat, amiket nem adtak ide nekünk, meg Raffaello Madonnajat, meg meg rengeteg szepseget!

Ebedidöben a Naschmarkton maszkaltam (piac), elkepesztö, rengeteg gyönyörü gyümölcs meg zöldseg, füszerek, sajtok, pekaru. Ettem fincsi cukkinilevest, meg csirkesalatat, meg Fladenbrotot, ami arab langoskenyer, de igazabol olyan feherkenyer-lepeny, ami itt tenyleg ritkasagnak szamit. :) De oda meg muszaj leszek visszamenni!

Nyelvtan ora utan atmentünk a Wien Museumba fotokiallitast nezni a regi Becsröl. Szep volt nagyon, meg erdekes is. Utana fagyizni mentünk a csoport nagy reszevel, ami az elsö spontan szervezödött közös programunk volt! :)

Ma hajnalban megint visszautaztam Becsbe. Furcsa volt. Egyreszt sokkal nehezebb volt elindulni (szep volt a hetvegem :)  ) masreszt tudtam, hogy sokkal könnyebb lesz megerkezni. A vonatot jol szorakoztam, beszelgettem egy 45 körüli növel, aki Becsbe ment ferjhez, es most szinten naponta jar nemetorara, meg egy japan lannyal, meg egy arabnak tünö csaladdal, (ahol a pasi egesz jol beszelt magyarul, mert '80-83 között Csepelen tanult meg dolgozott) akikkel volt egy tünderi pici masfel eves kislany. A Westbahnhofon büszken igazitottam el egy szerb hegedüs lanyt, meg egy magyart, akinek meg Kelenföldön vigyaztam a csomagjara. Ebböl latszik, hogy mar picit itthon vagyok. :)

Sok minden nem törtent ma. Delelött pihiztem, meg tanultam, a suliban nyuztuk tovabb a gonosz igeket, akiknek mindenfele furcsa vonzatuk van, meg vicces-szomorkas törtenetet olvastunk egy nagypaparol, aki sokat füllentett. Aprobb sikerelmeny, hogy vegre megdicsert Rene a hozzaszolasaim miatt.

Este bevasaroltam, föztem magamnak vacsit (felkesz tortellinit, pfuj de rossz volt...) es olvasgattam egy kis Szerb Antalt.  

7. Juli

Itt az törtent, hogy pentek volt, es vettem jegyet estere haza, hogy jol meglepjem a Gabot, pedig ugy volt, hogy csak szombaton megyek. Aztan meg sokat tanultam, mert Rene kikerdezte a rendhagyo igeket, aztan addig tanultam, meg meg kicsit el is tevedtem a metrokijaratnal, hogy elkestem 20 percet, es igy lemaradtam rola, hogy Rene kikerdezte a rendhagyo igeket. Aztan tanultunk targy- meg reszeseset vonzatos igeket, meg beszelgettünk a generaciok közti kommunikacio nehezsegeiröl. Aztan este hazautaztam Budapestre. Csak ezt eddig lusta voltam leirni, de majd egyszer talan kifejtem bövebben.

Egy kis kiegészítés:

Itt azt a vicceset akartam még elmesélni, hogy miközben a nemzetközi pénztár elött kígyózó sorok egyikében álldogáltam, beszélgettünk a mögöttem álló osztrák nővel, meg a még mögötte álló valamilyen spanyol anyanyelvű feketebőrű lányzóval. Természetesen arról, hogy milyen meleg van, és mennyit szöszmötöl az épp a pénztárnál álló néni. Osztrák nőt kicsit meglepi, hogy én is külföldi vagyok, aztán lelkesen ecseteli nekünk, hogy milyen szörnyű lassú itt a bürökrácia, meg milyen szűkmarkú az állam, mindenen csak spórolnak, és a Westbahnhofot sem újítják fel már évek óta, pedig megígérték, hogy átépítik és lesz benne légkondi... Kiváncsi vagyok mit szólt volna, ha René-hez hasonlóan 6 hónap után kapta volna meg az első fizetését Bukarestben. Na ott aztán télleg lassan haladnak a dolgok.

Hazafelé egy bécsben élő szerb bácsival, egy szintén bécsben élő magyar nővel  és egy Európában utazgató amerikai sráccal utaztam egy fülkében. Vicces volt, hogy néha egyszerre kellett három nyelven beszélnem. A sráccal jól elbeszélgettünk, elláttam jótanácsokkal, hogy mit kell megnézni Budapesten. Teljesen odavolt Európáért, hogy itt minden városba el lehet jutni vonattal, és egy csomó embernek nincs szüksége kocsira. Főleg Prága tetszett neki, mert ott olcsó a sör, amit nagyon szeret. A három órás út alatt meg is ivott négy doboz különböző márkájút. Szerintem enni nem is szokott. 

Ma 10-re mentem a Collegium Hungaricum-ba, hogy talalkozzak Toth Gyurival, aki regi kedves kollegaja Hajninak, Jusztinak meg Lacinak, es aki emiatt ismeretlenül is sziven viseli kicsit a sorsomat odakint. A CH a Schwedenplaztrol a legkönnyebben megközelithetö, csak at kell setalni a Duna-csatorna fölött a Maria vagy a Salztor hidon. Hatalmas, modern, nyolc emeletes epület, amiröl elsö ranezesre azt gondoltam, hogy na, ez tuti nem az, amit keresek, de aztan meglattam a magyar zaszlot az egyik ablakaban. Nagyon kedvesek voltak, tisztaztuk, hogy mikortol szabad a szobam, es negyed ora mulva mar ujra a Schwedenplatzon nezelödtem. Meg rengeteg idöm volt a Luis-szal megbeszelt 11-es talalkozoig, ugyhogy kicsit maszkaltam. Nagyon szimpatikus a környek. Bar maga a Duna-ag itt nem olyan szep, de van minden, amire szüksegem lehet: bolt, zöldseges, metro, kavezo, fagyizo, gyorsetterem es internet 1 euro/ora-ert. :)

Vegül is meg igy is 20 perccel 11 elött ertem ki az Alte Donau-hoz, ami kb. 5 megallora van a CH-tol. Ez a regi Duna ag, most holt-ag, es leginkabb strandok meg magan-nyaralok vannak a partjan. Luis persze 11-hez kepest 20 percet kesett, ami sejthetö volt, mert eddig egy nemet orara sem ert oda idöben. Azert addig sem unatkoztam, bujtam a kis nemetkönyvem, meg amultam es  bamultam, hogy milyen gyakran jar a metro. Itt minden max. öt percenkent megy napközben, zsufolt jarmüvet meg nem lattam, es a metroban mindenhol, de a legtöbb nagyobb villamos-megalloban is van egy kijelzö, hogy tudd mikor jön a következö jarmü. Es tenyleg akkor jön!

Elbattyogtunk egy ilyen "nepfürdö"-be, ami egy szep, nyugis, füves strand, jo kis kavicsos mederrel. A Duna amugy kristalytiszta, es Sebastian ijesztgeteseivel ellentetben egyaltalan nem büdös. Pici aranyos halacskak is uszkalnak a sekelyebb reszen. A napijegy ellenben 4 euro, ami eleg szivas, merthogy 13-ig vagy 12-töl olcsobb lenne, de nekünk pont 11.30 es 13.30 között van ket orank a hasunkat sütettni. Ebböl nem szivesen engedünk, ugyhogy fizetünk. Sajna hiaba pirultunk ket orat az ozonlyuk alatt, nem igazan latszik meg rajtam. Luis raadasul megallas nelkül a spanyol tengerpartot hianyolja. En meg nem birom a sos vizet.

A suliban fokozodik a helyzet, Plusquam Perfektet gyakorlunk, ami a befejezetlen mult elötti regmult elött törtent befejezetlen mult igeideje, amit szerintem egy magyar sosem erhet fel tökeletesen esszel... En csak dino-multnak hivom, mert annak meg latom ertelmet, hogy ha en futottam, akkor ich bin gelaufen, ha a dino, akkor der Dinosaurier war gelaufen, mert az telleg igencsak regen volt. Amugy ez olyan felesleges idöpocsekolas, mint angolban mind a 12 igeidöt megtanulni, amiböl az amcsik jo, ha 3-4-et hasznalnak. Manapsag ilyet mar csak az irodalomban hallani, es meg Rene is beismeri, hogy mar a sima Perfekt (regmult) formakat sem hasznaljak beszelt nyelvben, csak jol bemagoltatjak a szerencsetlen külföldi diakokkal. A mai olvasmany-beszedtemank az osztrak-nemet joszomszedi(?) viszony, ehhez kapcsolodoan felmerül az ukran-orosz, a roman-moldav, a lengyel-orosz, lengyel-nemet, orosz-azerbajdzsan, magyar-szlovak kapcsolat, csak Ruanda es Kina hallgat. Dao azert vegül, Rene kitarto unszolasara szegyellösen mosolyogva beismeri, hogy Kina mellett semmilyen kicsi orszag nem lehet biztonsagban, Franzin pedig biztositja Rene-t, hogy ha az osztrakoknak Minderwertigkeitskomplex-ük van (kisebbrendüsegi-komplexus), akkor a ruandaiaknak meg Superioritatskomlexük. Ezen kicsit elvitatkozgatnak, mert allitolag a franciaban meg a spanyolban van ilyen szo, a nemetben viszont nincs. Ebből látszik melyek az optimista nemzetek.

Este a szokasos, egy kis internet, egy kis csirkes szendvics aranyos török bacsinal, aki kitörő örömmel üdvözöl, pedig még csak másodszor lát életében.

5. Juli

Nyolc körül ebredes, reggeli, egy kis tanulas, aztan egy kis lustalkodas. Aranyelet. Vegül csak sikerült összekapni magam, es kitalaltam, hogy megnezem a Josephinumot, ami az orvostudomanyi tanszek orvostörteneti muzeuma. (Es mellesleg pont a Boltzmangasse-val szemben van, a Währingerstrassen.)  Az elsö becsi orvosi egyetemet Franz Joseph-FerencJózsef császár alapította Bécsben, a mar meglevö közkorhazhoz, allitolag azert, mert nem tartotta eleg kepzetteknek az orvosokat, akik a katonait gyogyitottak. Marpedig a katona az nagy kincs, ha az ember fel Europan ohajt uralkodni. Meg szamomra is meglepö modon - pedig azert van egy kis közöm a biologiahoz - a muzeum törteneti resze is nagyon erdekes a regi könyvekkel meg szerszamokkal, amik eleg ilyesztöek voltak, es inkabb a konyhamra emlekeztettek, mint egy rendelöre. A muzeum hiresebbik resze a viaszbol keszült anatomiai tarlat. Az a Bécsről szóló utikönyvek kedvenc peldaja a hatan fekvö, feltart belsö szervü hölgy, akinek szep gyöngy nyaklanca van. Tenyleg elragado. De ezenkivül rengeteg csupasz izomzatu osztrak katonabacsi kukucskal ki a hatalmas üvegkalitkakbol... Na de komolyra forditva a szot, gyakorlatilag majdnem ketszaz modell van a különbözö szervekröl, funkcionalis egysegekröl, nagyon szepen, elethüen kidolgozva. Abbahagyom, mert tudom, hogy kedves csaladom azt sem szerette tulsagosan, mikor az egyetemi boncolasi elmenyeimet meseltem vacsora közben. Pedig egy orsogilisztaban sokkal kevesebb erdekes dolog van, mint egy emberben... hehehe... sose fogom ezt megerteni... :)

A kiallitasnak volt meg egy erdekes resze, egy idöszaki tarlat, ami Vero da Vetter spanyol anyanyelvü emigrans müvesz alkotasaibol allt, 04_blanco_05 cimmel. Veronicat megviselte maga az emigracio, a tönkrement hazassaga, es az autoimmun betegsege miatt korhazban töltött rengeteg idö, de leginkabb a korhazak embertelen vilaga. A kepei mind feherek, tele fecskendökkel, verrel, törött pillangokkal - nagyon megrazo, ugyanakkor egyaltalan nem elszallt modern alkotasok. Minden kepe erthetö, aterezhetö. Szerintem fantasztikus. Remelem sok fajdalmat "kialkotott" igy magabol. Az egyetlen rejtely szamomra, hogy ahol penz bukkan fel a kepein, az mindig magyar 200 Ft-os. Lehet, hogy Becsben nem talalt eleg ertektelen bankjegyet...

A Josephinum parkjaban üldögeltem egy kicsit, egy arnyas orgonalugasban, ahol kicsi piros szamocak, meg sarga boglarkak tarkitottak a gyepet, es rigok fürödtek a porban. Hajj de romantikus!

Meg mindig rengeteg idöm maradt a suliig, de meg egy muzeumra mar nem volt eleg, ugyhogy elöször is vettem egy rotringot, (mert ceruzat azt persze nem hoztam magammal), aztan beültem a Sigmund Freud parkba tanulni. Nagyon mokas, hogy egy csomo ember itt ebedel a parkban. Hozzak a kis kajajukat, leülnek egy padra, esznek, aztan mennek tovabb. Engem is elkapott az ehseg, valami jo kis forro levest szerettem volna. De az olcsobb ettermek zonajat mar elhagytam, ugyhogy inkabb elindultam gyalog at a belvaroson. Gondoltam egy fel ora alatt kenyelmesen atsetalok a suliig. Vegre lattam a Hofburgot, az Albertina-t, es hipp-hopp 10 perc alatt mar a Sacher szallonal is voltam. Hat ennyit a fel orarol. A Sacher mögött fut a Walfischgasse, az mar kivisz a Schwarzenbergplatz-ra. Elsetaltam egy pici aranyos olasz etterem elött, lelki szemeim elött ellebegett a sok finom olasz zöldsegleves, de mentem tovabb rendületlenül, mig a sarkon fel nem tartoztatott egy balettruha es -cipö bolt. Ha mar igy jartam, gyorsan visszafordultam, es rendeltem egy paradicsomlevest. Nagyon jol esett, igazi fincsi olasz paradicsomleves volt, reszelt zöldsegekkel dusitva, piritott kenyerrudacskakkal. De inkabb nem mondom meg mennyibe került.    

Suli a "szokasos", nehez nyelvtan, aztan beszelgetes. A mai olvasmanyhoz kapcsolodo tema: monogamia, szerelem, birtoklas. Elenk vita alakul ki, csak Dao, a kinai lany hallgat. Ö altalaban eleg csendes, de Rene mindig kicsikar belöle is par mondatot. Jöttek am meg ujak a csoportba: ket lengyel srac, Lukas es Sebastian, igy mar tizen vagyunk. A tegnapi uj lanyrol kiderült, hogy magyar, Klarinak hivjak. Attol meg hangos, es meg Rene-vel is összebalhezott kicsit. Ejnye. A szünetben azert kicsit beszeltem vele, es amugy kedves. A lengyel fiuk meg nagyon viccesek, es felhaboritoan jol beszelnek nemetül. Igazabol csak heccböl jarnak ide, hogy picit gyakoroljanak, meg uj embereket ismerjenek meg. Hala nekik vegre van közös programunk: este meccsnezes valahol. Luis meg kitalalta, hogy kirangat engem holnap a holt Duna-agra, strandolni. Csakhogy ne maganyoskodjak. Meghogy ö se, mert allitolag minden haverja elutazott. Meg spanyol letere tök feher, es ez bosszantja. En akkor mit szoljak???

Suli utan megint egy kis internet, aztan bevasarolok a BILLA-ban. Igazi becsi csaszarzsemlet, rozsaszin szalamit, salzburgi sajtot, meg 100%-os almalevet. Az almale sajna nem olyan finom, mint otthon, mert itt osztrak almabol csinaljak, merthogy ök szeretik a sajat termekeiket, de evvel kicsit mellefogtak. Hajra Szabolcs megye! Ott aztan gyümölcs a gyümölcs!

Este meccset nezünk a lengyelekkel, meg a nemet baratnöjükkel, Klaudiaval, meg Luis-szal. Asszem a franciak megvertek a portugalokat, de erre nem volt energiam odafigyelni, mert lekötött egy korso sör meg a poen-aradat. Es meg ök sajnalkoznak, hogy kar, hogy mi nem beszelünk lengyelül, mert azon a nyelven sokkal arnyaltabban lehet viccelödni. Es közben nemetül ideznek a Faust-bol. Örület! Jövö hetvegen Budapestre akarnak menni, ugyhogy reszkessetek! En biztonsagban leszek Linzben, a rokonoknal. :) Addig majd kicsit fejlesztem a magyar szokincsüket, ami egyelöre csak az "egeszsegedre!" es a "Hajduszoboszlo" szavakra koncentralodik. De legalabb ezeket nem keverik, mint Marika baratnöm nemet ismeröse, aki egy koccintas alkalmaval lelkesen közölte, hogy "Szekesfehervar!" Ertem en, ez egy bonyolult nyelv, hosszu furcsa szavakkal...

Ja, hat ez a csucs: az iroasztalomon allo, szegeny kis "odon" keramialampa... haromfokozatu erintes-erzekelös... Erre akkor jöttem ra, mikor kerestem rajta a kapcsolot...

Ma is ötkor ébredtem, de gyorsan eldöntöttem, hogy ez igy nem fog hosszutavon müködni, es sikerült is fel nyolcig visszaaludnom. Nyolckor elindultam reggeli-vadaszatra. Körbe setaltam a környezö nagyobb utcakat: Währinger str., Nußdorferstr., Alserbachstr. Tulnyomoreszt kavezok, török kajaldak, fodraszatok es ruhaboltok vannak a környeken, de talaltam kalapboltot, meg kertitörpe boltot is. Van egy szep nagy Spar, de azt gondoltam inkabb kesöbbre hagyom, es betertem egy Hofer-be. A remalmaim köze tartozo Penny Market-re hasonlit, nagy hodaly, parhuzamos polcokkal, olcso amde alacsony minösegü arukkal. Vegül csak egy doboz gyümölcslevet meg egy malnas joghurtot vettem. Joghurtbol nem volt probiotikus, amit igencsak serelmeztem. A villamosmegallonal viszont talaltam egy isteni pekseget, Ströck a neve, es olyan Prima Pek-szerü, csak kicsit nagyobb valasztekkal. Nem valami olcso (bar osztrak viszonylatban talan annak szamit), de nagyon finom szendvicseket arulnak. Az ilyen helyek a "Jause-Pause"-ra vannak kielezve - ez amolyan tizorai fele, vagyis egy jo ürügy kilogni a melohelyröl egy kaveert. Kicsit azert lelombozott, hogy akarmit kertem, az elado visszakerdezett, hogy jol ertette-e, pedig nekem ugy tünt, hogy majdnem tökeletesen ugyanugy ejtettem minden szot, mint ö. Lehet, hogy meg kicsit nyuszi vagyok, es nem beszelek eleg hangosan.

11-kor ujra elhagyom a föhadiszallast, setalok egy nagyot az egyetem környeken, hogy talaljak vegre egy internet-cafe-t. Nem jarok sikerrel. Vigaszkeppen megeszem ebedre a Jause-mat, aztan elindulok be a varosba. A Varoshaza mellett majdnem egeszen a muzeumi negyedig setalok, vegül is a Volkstheater-nel feladom, es ket megallot metrozok a Karslplatzig. Az a legközelebb levö allomas a sulihoz. A Karlsplatz-on vegre talalok egy internet-cafe-t, de mar nincs idöm beülni.

Rene rendhagyo igekkel kinoz minket, utana egy rövid Kaffka törtenetet olvasunk egy egerröl es egy macskarol. A feladat a sztorit illusztralni: az en macskamon mindenki nagyon jol szorakozik, Luis szerint pont olyan, mint Hokuszpok macskaja a Hupikek Törpikekben. Igyekeztem imadnivaloan gonoszra rajzolni. :) Jött meg egy azerbajdzsani srac, akit Orkhan-nak hivnak, meg egy lany, akiröl nem tudok semmit, de eleg hangos termeszetü.

Visszafele a Schottentortol elsetalok a Spar-ig (hamar megadom magam az otthonossag erzesenek), itt legalabb van jo kis Kaiser's-böl ismerös bio-joghurt, csak sokkal többfele izben, meg 100%-os Spar almale. Egy nagyon kedves török bacsinal veszek csirkeszendvicset vacsira (olyan, mint a Csirkefogo-nal, csak picit finomabb).  Este nyakamba veszem a szomszedos 18. kerületet, amit itt nem Pestszentlörincnek, hanem Währing-nek hivnak. Luis ajanlott egy net-cafe-t, ami olcso, es csak kb. 3 megallora van tölem. Az utca neveben nem volt biztos, csak abban, hogy a Gürtel utan ket megallo. En persze a bizonytalanabb informaciot reszesitem elönyben, ugyhogy bolyongok egy fel orat egy javareszt törökök lakta területen, aztan visszafele megtalalom a helyes utcat, net-cafe persze ott virit szinte a villamosmegalloban, a sarkon, hatalmas tablakkal. De nekem muszaj mindig makacsul ellenallni a logikanak. :)

Ennyi maszkalas utan nem is csoda, hogy kilenckor mar megint alszom, mint a huzat.  

3. Juli

5-kor ebredtem. Na jo, ez igy nem igaz, mert utazas elött mindig izgatottan alszom, ezert felebredtem 2-kor, 3-kor, 4-kor... aztan 5-kor fel is keltem tenyleg. Gyorsan szendvicspakolas, öltözködes (termeszetesen a frissen beszerzett 85 literes börönd szineihez illeszkedve!), csomagolas befejezese (ez sem könnyü feladat, egy honapra siman megtöltök 85 litert...).

3/4 6-ra jön a taxi, ideje indulni. Mar a küszőbnel komoly akadalyba ütközök, de valahogy atrangatom a kis gurulos lakosztalyt rajta. Lift rendben, lepcsön valahogy lehömpölygök. Taxis elsö kerdese, amint igyekszik a csomagtartoba tuszkolni a cuccom: "Haza se jön?"

5 perc alatt kierünk, tehat van meg cc. 25 percem a vonatig. De elsökent meg csak a következö akadalyra koncentralok: hogy fogom a kelenföldi 14-15-ös peronra felcipelni a dragat, a kb. 20 lepcsöfokon at??? Szepen megvarom, mig mindenki eltünik a környekröl, aztan hajra. Egy. Kettö. Pfü. Harom... (ne feldjük, van meg nalam egy tömött valltaska es egy hegedü...) Pechemre megiscsak akad a produkciomnak nezöje, aki harom lepcsöfok utan abbahagyja az almelkodast, es inkabb segit. Gondolom azt bizonyitando, hogy ö micsoda pasi, egy szuszra bevallalja az összes többi 17 fokot, pedig majd beledöglik. En mindenesetre nagyon halas vagyok.

Következö projekt: kiszemelni a következö aldozatot, aki segit feldobni a pakkot a vonatra. Egy szegeny vezna sracot kapasbol kizarok a lehetseges variaciok közül, mert harom rohadt nagy taskat cipel egyedül, de vannak meg itt masok is. 6.00-kor befut a györi gyors, persze mindenki lelep vele, kiveve a haromcsomagost. 6.10kor meg nyoma sincs a vonatomnak a kijelzön, viszont letelepedik mellem egy pap. Na neeeem, öt nem. Kicsit azert aggodom, mert lattam en mar Kelenföldön IC-t emlites nelkül atrobogni. Megallt, felszalltunk, elindultunk, a hangosba meg semmi. Mi van, ha megsem erre a peronra jön? Akkor nem utazom. Eselytelen lennek... Mindenesetre meg vagyok rola gyözödve, hogy kint a kolesz legfelsö emeleten lesz a szoban, es tuti nincs lift. 6.20-kor elgurulok a MAV bodeig, megnyugtatnak, hogy mindjart jön az ahitott Daciam, csak 10 percet kesik. Mire visszagurulok a padokhoz mar termeszetesen mindez a kijelzön is lathato. A pap kedvesen megszolit, hogy ha nem banom segit felrakni majd a csomagot a vonatra, az öve ugy is kicsit kesöbb megy csak. Hirtelen a katolikus egyhaz irant erzett dühöm fele elparolog. Boldogan elcsicsergek vele, meg azt is mosolyogva birom, hogy meghiv ket kereszteny ifjusagi fesztivalra. Sajna nem leszek itthon... 

Vonat jön, persze a legtöbben ugyanabba a kocsiba igyekszünk felszallni. Magam ele engedek egy egesz amerikai csoportot, mert egy tolokocsis lany is van velük. Elbüvölö termeszetesseggel bannak vele, pillanatok alatt felkerül a vonatra a lany is, meg a kocsi is. A jegyem szerint nekem rendelt hely termeszetesen mar foglalt, de talalok egy masik fülket, ahol meg ket szabad hely is van. Börönd kinn marad a folyoson, eselytelen lenne felpakolni. Meg eletveszelyes is. A vonat maga kellemes csalodas: a regi Dacia egy lepukkant nemzetközi gyors volt, olyan igazi Becs-Budapest-Bukarest utvonalhoz melto, ez meg egy gyönyörü osztrak (ÖBB) IC. Miutan helyet foglalok ket percen belül megjelenik az ajtoban egy kolleganöm feje (a muzeumban dolgozik a Grafikai Osztalyon). Atadta a helyet a tolokocsis lanynak, meg a baratjanak, es elindult masikat keresni. (Isten nyilvan ugy döntött, hogy remek nap ez a mai, hogy tudtomra adja, vigyaz ram, es egy percig sem kell magam egyedül ereznem. Mas magyarazatot nem igen tudok adni ennyi "veletlenre" a napom elsö masfel orajaban.) Judit csak ket napot tölt Becsben, egy kicsit kutakodni meg könyvtarazni jön. Na jo, meg a baratja is itt el. Szerencsere a szallasom pont az egyetem  mellett van, ugyhogy egesz addig együtt tudunk menni. Nem is kell emlitenem, gondolom, mennyit szamit egy kis segitseg vonatrol le - WestBahnhofbol ki - 5-ös villamosra fel - aztan le... Söt, annyira aranyos volt, hogy egeszen a Boltzmanngasse-ig elkisert, es segitett felcipelni a dögöt a negyedikre... Na jo, legfelsö emelett stimmel, de lift azert van. :) Bar olyan kicsi, hogy eppen beferünk harman.  Mármint Judit, a bőrönd, meg én... 

Maga a kollegium (Pazmaneum), amugy nagyon szep kivülröl, belülröl meg olyan magyar katolikus. Amolyan egyszerü, rideg, de nem baratsagtalan, csak rögtön arra emlekeztet, hogy vannak fontosabb dolgok az eletben a vilagi hivsagoknal. Ennel pontosabban nem tudom definialni. A legmokasabb, hogy pont ez az utolso megközelithetö epület az utcaban.  (Ebböl az iranybol. ) A mellette levö épület ugyanis az amerikai nagykövetseg, ami ugy tünik eleg indok arra, hogy ne lehessen autoval tovabbhajtani. A kis örbodeval meg a betonblokaddal egy hataratkelöre hasonlit az egesz, eppen csak egy szük kis atjarot hagytak a gyalogosoknak, meg a bicikliseknek.

Kicsi szobam tehat a negyedik (legfelsö) emeleten van, a folyoso vegen, es meglehetösen egyszerü. Rögötön nagy költöink jutnak eszembe, meg a debreceni,  sarospataki diakeveik. Egy hosszukas szoba, ablakkal a vegeben, egy agy, egy szekreny, egy mosdo es egy iroasztal, ami egyidös lehet az epülettel. Hatalmas, sok fiokos, es bör boritasu a lapja. Judittal egybehangzo velemenyünk, hogy a kötött, szines kockas agytakaro a legszimpatikusabb berendezesi targy. Amugy jo lesz ez a szoba, segiti az embert elmelyülni sajat magaban. Bar a padlo nyikorgasa ezt is neheziti kisse.

Inkabb felkerekedünk, es elkiserem Juditot az egyetemre, mert a müv.töri tanszek könyvtaraba szeretne bejutni. Utközben lehetösegünk nyilik megcsodalni a Narrenturm-ot, ami a regi bolondokhaza volt. Most olyan kisertet-kastely szerü. Az egyetem nagyon szep, hatalamas epületei hatalmas udvarokat kereteznek, ezeken setalunk at. A müv.töri tanszek persze zarva van, tanszeki kirandulas miatt. Egeszsegükre! Mi kicsit leülünk, es atgondoljuk, hogy mit csinaljunk a maradek ket es fel oraban, mig nekem kezdödik a suli, Juditnak meg majd egy masik könyvtarban van talalkaja. Vegül is visszasetalunk a Pazmaneumhoz, összepakolom a füzetkeimet, meg az ebedemet, lerakom a kis kabatom, mert eleg meleg van, es atbattyogunk a közelben levö Lichtenstein Muzeumba, ahol ma latgato utoljara egy amszterdami Rijksmuseum bronzszobor kiallitasa. (Aus Vulkans Werkstatt) Ez igy teljesen jo programnak igerkezik, mert az idöszaki kiallitasra csak 4 euro a jegy, (sajna egyiküknel sincs ICOM kartya...), es  az allandora nem is lenne eleg idönk. A kiallitas amugy nagyon szep volt, a szobrok mellett brüsszeli karpitok is voltak, amivel engem barmikor le lehet nyügözni. Es a kastely parkja is gyönyörü!

Egy orakkor mar kint is vagyunk, de kicsi borusabb az idö, ugyhogy visszamegyek a kabatomert meg az ernyömert. Aztan besetalok a Schottentorig (ket villamos megallo), onnan 2-es villamossal megyek a Schwarzenbergplatzra, ahol a suli van. Kedves szöke kislany regisztral az informacios pultnal, közli, hogy dr. Steininger a tanárom és a 15-ös teremben lesz a csoportom, es rögtön meg is vetet velem egy 30euros szep sarga könyvet. En erkezem elsönek a terembe, de lassan el kezdenek szallingozni a többiek is, es feletebb gyanus, hogy mindenkinel piros szinü könyv van. Megjön Rene, a tanar (mint kiderült, oszrak ugyan, de Franciaorszagban született), es visszazavar a titkarsagra, hogy nekem is szep piros könyvem legyen.  Szöke kislany sürü elnezesek közepette kicserli a könyvem, es visszakapok majdnem 10 eurot. Nagy megkönnyebbüles, hogy csak könyvet kellett cserelnem es nem csoportot, mert Rene eleg komoly es szimpatikus embernek tünik. Egyelöre öten vagyunk a csoportban: Helena, aki ukran, es 15 eve el itt az osztrak ferjevel, meg a ket gyerekevel. Angol tanari diplomaja van, csak nem tud elhelyezkedni (meg orosz vagy ukran tanarkent sem!), mert allitolag mindenhol leszoljak a nemet hibai miatt. En az enyhe ukran akcentuson kivül semmit nem hallok, amit kritizalni lehetne rajta. Luis spanyol, egy eve el Becsben, zenetörtenetet tanul, meg eneket, Erasmus ösztöndijjal van itt. A jövö evi ösztöndijahoz kell egy igazolas, hogy elvegezte a tanfolyamot. Benjamin roman, azert költözött Becsbe, mert a szinten roman felesege mar evek ota itt el. Franzine ruandai, elbüvölöen optimista es igen vallasos afrikai lany. A polgarhaboru miatt menekült Ausztriaba, szinten jo par evvel ezelött. Csak eddig valahogy elboldogult a francia es angol nyelvtudasaval, de most szeretne a nemetet is frissiteni. Megjegyzem ez egy Oberstufe csoport, tehat mindannyian tulvagyunk mar a közepfoku szinten. Rene,  a tanar Franciaorszagban nött fel, de mar Ausztriaban jart egyetemre, filozofiat, nemetet, törtenelmet tanult. Tanitott ket evet Bukarestben, meg talan Macedoniaban.

Az ora elsö fele bemutatkozas, utana egy regeny reszletet olvasunk, eleg nehez szöveg, bar leginkabb azert, mert faradt vagyok es nehezen megy a koncentralas.

Visszafele együtt utazom Luis-szal es Helenaval, kicsit mar mardos az ehseg, gyorsan eszek, kipakolom a cuccomat, zuhi. A fürdöszoba vicces, pont olyan a csempe, mint otthon anyuéknál. Kicsit meg szotarazgatom a mai szöveget, aztan kilenckor elnyom az alom. 

Kedves Te! (Dragabo, Csalad, Baratok, Rokonok, Üzletfelek, Kollegak, Zeneszek, Tancosok!) 

Lehet, hogy ez is amolyan tipikus kosokra jellemzö tulkapas, es csak a kezdeti lelkesedes hajt, de most olyan szivesen megosztanam veletek, hogy mi is törtenik itt 2,5 orara Budapesttöl, meg annal meg sokkal messzebb a kis lelkem melyen. Ami lemarad, majd elmeselem! :)

A skorpio legyen velem!